A Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat Stefánia úti Dísztermében került megrendezésre a "Hazai szénvagyon fejlesztési perspektívái" című rendezvény, melyen szakszervezetünket Rabi Ferenc elnök képviselte.
Megtartotta ülését az Ipari- Energiaipari Szakszervezetek Szövetség Elnöksége, amelyen a következő időszak nemzetközi együttműködéséről, feladatmegosztásairól egyeztettek.
Az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala dísztermében került sor a házigazda, a Magyar Természetvédők Szövetsége, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a WWF Magyarország által szervezett „Közösen a természet védelméért” c. kiállítás megnyitójára, amelyen a BDSZ meghívásra képviseltette magát.
Az MTA Földtudományok Osztálya, az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága, az MTA Agrártudományok Osztálya és az MTA Műszaki Tudományok Osztálya Energetikai Tudományos Bizottsága „A geotermikus energia hasznosításának hazai és nemzetközi helyzete” címen rendezte meg tudományos ülését, melyen a BDSZ is képviseltette magát.
A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban került sor május 15–18. között az IPAR NAPJAI című nemzetközi ipari szakkiállítás.
Május 16-án a 25–ös pavilonban került sor a Magyar Energetikai Társaság szervezésében a „Körkép a hazai energetikai iparról” c. konferencia, melyre a BDSZ is meghívást kapott.
A konferencia előadások vázlatai a szervező Társaság honlapján lesznek olvashatók.