2019 szeptember 6-án került sor a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Tanácsának 2019/2020-as tanévnyitó ünnepségre.
A Himnusz elhangzása után Prof. Dr Torma András a Miskolci Egytem rektor köszöntötte – magyar és angol nyelven - a meghívott vendégeket –, többek között a BDSZ képviselőjét is a több mint 3000 első éves hallgató nevében jelenlévő hallgatókat és jelenlévőket, majd
- a magyar első évfolyamos hallgatók eskütételére (Hulényi Laura Bölcsés tudományi Kar I. évfolyamos hallgató)
- a külföldi első évfolyamos hallgatók eskütételére (Alves Da Silva és Wallyson Thomas hallgatók olvasták fel az eskü szövegét.
A 69. Bányász nap tiszteletére megemlékezést és koszorúzást tartottak salgótarjáni BDSZ székház emlékhelyénél. A megemlékezésen dr. Veszelei Gizella - Kovács László versét, a Gondolatok a régi bányám udvarán című versével szavalta, amit Dobor István megyei Elnök ünnepi beszéde nyitott meg. Ezután koszorúzásra került sor. Végül közösen elénekelték a Bányász Himnuszt.