INDUSTRIALL Global Union BÁNYÁSZATI VILÁGKONFERENCIA
INDUSTRIALL Global Union BÁNYÁSZATI VILÁGKONFERENCIA
2016-05-31

A konferencia 2016. május 29-31-én Lipcsében került lebonyolításra, több mint száz résztvevővel - a világ harminckét országából, 52 szakszervezet. Feladata a következő volt: a Rio de Janeiróban megrendezendő industriAll Global Kongresszus  kitermelő iparági előkészítése.
A résztvevők élénk vitát bonyolítottak le, elsősorban a szénbányászat és a környezetvédelem témakörben. Hat világcégnél alakult már szakszervezeti hálózat és került aláírásra megállapodás a szakszervezetek és a munkáltatók között. A résztvevők támogatták, hogy az ENSZ párizsi klímacsúcsán elfogadott 100 milliárdos dolláros alap a környezeti célok elérése érdekében az iparban közreműködő szakszervezetek véleményének kikérésével kerüljön felhasználásra.
A bányamunka biztonsága érdekében a jelenlévők felszólították azokat az országokat, akik még nem fogadták az ILO176 konvencióját, hogy mielőbb tegyék meg.

A konferencia előadói, vitavezetői a következők voltak:
-Andrew Vickers, IndustriALL Global Union ausztrál elnök
-Kemal Özkan, IndustriALL Global Union főtitkár-helyettese,
-Glen Mpufane az IndustriALL Globál Bányászati igazgatója (Dél-Afrika),
-Brian Kohler, az IndustriALL Global Union Egészség és Biztonság és Fenntarthatóság Részleg igazgatója (Kanada),
-Adam Lee, IndustriALL Global Union Szervezés, Kampányok igazgatója,

A BDSZ-t Rabi Ferenc és dr. Vojuczki Péter képviselte.

MFK Kari Tanács
2016-05-31

2016. május 31-én tartotta a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kari Tanács ülését, melynek választott tagja a BDSZ képviselője is.
 
A Kari Tanács az alábbi napirendi pontokat tárgyalta meg:
 
1./ Tájékoztató az elmúlt Kari Tanács óta eltelt időszak eseményeiről
2./ Javaslat a MFK Hallgatói Követelmények rendszerének módosítására
3./ Oktatói pályázatok
4./Javaslat a Tudományos Habilitációs Bizottság tagjaira
5./ Javaslat kitüntetésekre
6./Javaslat  címzetes egyetemi  tanár, c. egyetemi docens címekre
7./ Kari kitüntetés
8./ 2016/2017-es tanévre választható tárgyak
9./ 2016/2017-es tanév  meghívott előadói
10./ Záróvizsga bizottsági tagok pontosítása
11./ Földrajz tanterv módosítás

Bányászok és erdészek komlói találkozója
Bányászok és erdészek komlói találkozója
2016-05-28

Nyolcadik alkalommal került sor Komló és környéke bányászainak találkozójára. A bányászok ezúttal az erdész szakma képviselőivel együtt elevenítették fel hagyományaikat. A rendezvényen - többek mellett- beszédet mondott Rabi Ferenc elnök is.
Részletesebben itt:
http://www.komloiujsag.hu/?p=27141

A BDSZ Nyugdíjas Választmány országos értekezlete
A BDSZ Nyugdíjas Választmány országos értekezlete
2016-05-27

A BDSZ Nyugdíjas Választmánya 2016. május 17-19. között tartotta országos értekezletét Balatongyörökön, mintegy hetven fő részvételével.

A rendezvény főbb programpontjai a következők voltak:
- A BDSZ Nyugdíjas Választmány elnökének szóbeli tájékoztatója a választmány következő három évre szóló programjáról és a soron következő aktuális feladatokról.
- Tájékoztató a nyugdíjas alapszervezetek működésének törvényi kötelezettségeiről, különös tekintettel a "Civil" törvény és az új Ptk. változásaira.
- Tájékoztató a Kormány gazdasági és szakmapolitikai kihívásaiból fakadó szakszervezeti feladatainkról, tennivalóinkról, a Kongresszusi programunk tükrében.
- A nyugdíjrendszer aktuális kérdései.
- Tájékoztató az aktuális társadalompolitikai kérdésekről. A szakszervezetek érdekvédelmi szerepvállalása.
- A nyugdíjas területi szervezetek rövid beszámolója működésükről és jövőbeni terveikről.
- A tagszervezés kiemelt szerepe a létszám megtartása és növelése érdekében. Miként lehet vonzóbbá tenni a szakszervezeti életet és ezzel megakadályozni a taglétszám fogyását? Hasznos és bevált módszerek ismertetése az alapszervezetek részéről.
Az előadások közben és után konzultáció keretében beszélték meg a résztvevők a konkrét feladatokat, megoldandó problémákat.

OMBKE Küldöttgyűlés
2016-05-27

A Magyar Földtani és Geofizikai Intézet zsúfolásig megtelt (több mint 200 fő) dísztermében került sor az OMBKE 106. küldöttgyűlésére, melyen a BDSZ is képviseltette magát.
A küldöttgyűlésen elfogadták a Választmány beszámolóját, a közhasznúsági jelentést, majd Prof. Dr. Szűcs Péter a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar dékánja "Új irányok a Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar oktatási és kutatási tevékenységében" c. előadása hangzott el.
Ezt követően tiszteleti tagok választására majd kitüntetések átadására került sor 

Központi Bányászati Múzeum
2016-05-25

2016. május 25-én tartotta a soproni Központi Bányászati Múzeum Alapítvány Felügyelő Bizottsága /elnöke Németh György/ - melynek tagja a BDSZ képviselője is -, majd a Kuratórium /elnöke Prof. Dr. Kovács Ferenc/ a Felügyelő Bizottsággal közös ülését, melyen elfogadták a 2015-ös évi jelentést, valamint a törvényben előírt beszámolási kötelezettséget. 

Az egyenlő bánásmód - nők esélye - 2016 zárókonferencia
Az egyenlő bánásmód – nők esélye - 2016 zárókonferencia
2016-05-24

A MASZSZ női tagozata elhatározta, hogy minden megyében előadást tart az egyenlő bánásmódról, a nők esélyegyenlőségéről  a megyei Egyenlő bánásmód Hatóság képviselőivel karöltve. Ennek az eseménysorozatnak volt a záró konferenciája. A rendezvényeken megismertük a különböző vállalati struktúrában foglalkoztatottak helyzetét,  a férfiak és nők viszonyát a munka világában.
A BDSZ részéről Juhász Edina, a BDSZ nőbizottságának elnöke vett részt a konferencián.

IndustriALL Globál Könnyűipari Világkonferencia
2016-05-22

Az IndustriALL Globál szervezetének Könnyűipari Világkonferenciáját 2016. május 22-23-a között tartották Frankfurtban.  A rendezvényen a szervezet tisztségviselőinek köszöntője után panelbeszélgetések következtek, amelyeken a könnyűipari szakszervezetek erejének, szervezettségének növelésére hívták fel a figyelmet. Az iparágban dolgozó munkavállalókat érő egyik legnagyobb tragédia 2013-ban következett be Bangladesben, melyben több mint 1000 munkavállaló vesztette életét egy gyárépület összeomlásának következményeként, ezért a munkabiztonság és a munkavédelem fontosságát elemezték a résztvevők. A témakörök között szerepelt továbbá a kollektív szerződések kötése, széles körű kiterjesztése, az ágazati keresetek növelése, a megélhetéshez szükséges bérek elérése, a szolidaritás fontossága és a női munkavállalók helyzete a szektorban. A konferencián a Világ 40 országából, több mit 100 kolléga vett részt, szakszervezetünket Kovács Jánosné területi elnök és Beőthy-Fehér Szabolcs tanácsos kollégák képviselték.

Gyászhír
2016-05-20

Kedves Kolléganők, Kollégák!

Az özvegytől kapott felhatalmazás alapján szomorúan közöljük, hogy  81 éves korában Veszprémben elhunyt Makrai László okl.bányageológus mérnök, az egykori Veszprémi Szénbányák nyugalmazott főgeológusa, a BDSZ Veszprémi Megyei Nyugdíjas Alapszervezeteinek elnöke, a BDSZ Nyugdíjas Intézőbizottságnak és a BDSZ Országos Tanácsának tagja.
Munkásságára, tevékenységére tisztelettel emlékezünk. Kérem, aki meg tudja oldani, vegyen részt a temetésen, lehetőség szerint egyenruhában.

Makrai László temetésére 2016.június 3.-án de. 11h-kor a veszprémi Vámosi úti temetőben kerül sor.

Gyászhír
Gyászhír
2016-05-18

Konferencia
2016-05-17

A Gazdálkodási és Tudományos Társaság Szövetsége 20116. május 17-én az Eötvös 10 Közösségi és Kulturális Színtér előadótermében nagy érdeklődés mellett rendezte meg - melyen a BDSZ is meghívásra képviseltette magát -  a "Hogyan tovább Magyarország az  Európai Unióban, a globális világban?" című előadás és vitasorozat 120. konferenciájára, melynek témája " A magyar gazdaság a változó világgazdasági környezetben" volt.
 
A megnyitót Prof. Dr. Ginsztler János az MTA r. tagja, a GTTSZ elnökhelyettese tartotta, majd Prof. Dr. Inotai András az MTA Közgazdaság-és Regionális Tudományos Kutatóközpont Világgazdasági Intézet "A magyar gazdaság a változó világgazdaságban" c. előadása hangzott el, melyet tartalmas szakmai  vita követett.
 
Ezt követően került sor a GTTSZ éves közgyűlésére, melyen elfogadásra került a mérlegbeszámoló és közhasznúsági jelentés. 

Elnökségi ülés
2016-05-11

A BDSZ Elnöksége az alábbi napirendi pontokat tárgyalta meg:

1. Tájékoztató a Bányaipari és a Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottságok létrejöttéről, elképzelések a jövőbeni együttműködés feladatairól.
2. Foglakoztatási körkép,cégek helyzetének áttekintése.
3. Tájékoztató a Könnyűipari Szakmai Nap szervezéséről

MTA osztályrendezvény
2016-05-09

A zsúfolásig megtelt MTA Székház dísztermében - ahol a BDSZ is képviseltette magát - került sor 2016. május 9-én   "A magyar víztudomány és intézményrendszerének fejlesztése - a fenntartható vízgazdálkodás és versenyképes Magyarország" című, az MTA 187. közgyűléshez kapcsolódó osztályrendezvényre.
A rendezvény levezető elnöke Németh Tamás az MTA r. tagja volt.
Lovász László a Magyar Tudományos Akadémia elnöke és Áder János a Magyarország köztársasági elnök köszöntője után  az alábbi nyolc szakmai előadás hangzott el.

Munkavédelmi képviselő képzés
2016-05-09

Hatodik éve rendezzük meg - a jelenleg érvényben lévő, a munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. számú törvény 75. §-a előírása alapján - a munkavédelmi képviselők évenkénti kötelező oktatását, az OKÉV tanúsítvánnyal rendelkező VEGYIPROP Kft. bevonásával. A munkavédelmi képviselő képzésen 18 fluidum- és szilárd ásványi-nyersanyag kutatással, bányászattal foglalkozó társaság 52 munkavédelmi képviselője vett részt.
A képzésen az alábbi előadások hangoztak el:
- Munkavédelmi Képviselők szerepe, feladatai a munkabalesetek kivizsgálásában - Nesztinger Péter munkabiztonsági igazságügyi szakértő, Nemzetgazdasági Minisztérium
- Munkavédelmi érdekegyeztetés szerepe, szerkezeti kerete, mechanizmusa. A munkavédelmi képviselő, a munkahelyi munkavédelmi bizottság és paritásos testület jogállása, jogai és kötelezettségei - Borhidi Gábor, Országos Munkavédelmi Bizottság Munkavállalói Oldal ügyvivője
- Természeti erőforrások, kinek higgyünk, mi az igazság - Dr. Horn János, BDSZ Munkavédelmi Bizottság titkára

Tudományos ülés az MTA-ban
2016-05-06

2016. május 6-án az MTA Székház zsúfolásig megtelt Nagytermében  - melyen a BDSZ is meghívásra képviseltette magát -  került megrendezésre az MTA Környezettudományi Elnöki Bizottsága, a VI. Műszaki Tudományok Osztálya, a X. Földtudományi Osztálya és a XI. Fizikai Tudományok Osztálya tudományos ülésére "Az új atomerőművi blokkok telephely vizsgálatának tudományos eredményei" címen.
 
A tudományos ülést Németh Tamás, az MTA r. tagja, a Környezettudományi Elnöki Bizottság elnöke nyitotta meg, majd Prof.
Dr. Aszódi Attila "Az új atomerőművi blokkok engedélyezési rendszere és tudományos felügyelet" címen tartotta meg a nyitó előadást.
 Ezt követően szakmai előadások hangoztak el a telephelyre vonatkozó nukleáris biztonsági és tudományos követelményekről, a földtani jellemzésről, a geodinamikai-tektonikai szintézisről, a földrengés - és talajfolyósodás veszély elemzéséről, a meteorológiai körülményekről és veszélyekről, a hidrológiai jellemzésről és az antropogén/technogén veszélyek jellemzéséről.
 A tudományos ülés kérdések az arra adott válaszokkal fejeződött be

IndustriAll Európa Könnyűipari Ágazati Szakpolitikai Bizottság ülése
IndustriAll Európa Könnyűipari Ágazati Szakpolitikai Bizottság ülése
2016-05-04

Belgiumban, Elewijt városában tartották az IndustriAll Európa Textil-, Ruha- Bőr- és Cipőipari szakszervezeti képviselők összevont bizottsági ülését. A napirendi pontok között szerepelt a nemzetközi textilipari szolgáltatási projekt elemzése, az IndustriALL Globál szervezetének könnyűipari tevékenységének bemutatása, a H&M vállalatcsoport globális megállapodásának ismertetése. Az előadók és a résztvevők összehasonlították az iparági átlagkereseteket, összevetették az egyes országok létminimum összegének mértékével. Luc Triangle főtitkár-helyettes bemutatta a jelenleg folyamatban lévő könnyűipari projekteket, valamint ismertette az IndustriAll Európa II. Kongresszusával kapcsolatos információkat. A rendezvényen a BDSZ-t Varga Éva alelnök és Beőthy-Fehér Szabolcs tanácsos kollégák képviselték.
Kari Tanács
2016-05-03

A Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar Kari Tanács ülése előtt - melynek tagja a BDSZ képviselője is - került sor az Egyetem aulájában lévő 100 évvel ezelőtt született Zambo János professzor emléktáblája előtti koszorúzásra, majd a Kari Tanács az alábbi napirendi pontokat tárgyalta meg:
- tájékoztató az elmúlt időszak eseményeiről,
- beszámoló a  Kar 2015. évi költségvetés lezárásáról,
- a 2016-os költségevetési keretek felosztásáról,
- oktatói pályázatok véleményezése,
- javaslat jubileumi oklevelek adományozására,
- 2016. évi záróvizsgák, és bizottságok jóváhagyása,
- minőségbiztosítási beszámoló,
- intézet igazgatói beszámoló (Dr. Turzó Zoltán)
- a Földtudományi mérnöki mesterszak Geofizikus-mérnöki specializáció tanterv módosítása,
- egyebek 

Megemlékezés a városligeti szakszervezeti emlékkőnél
Megemlékezés a városligeti szakszervezeti emlékkőnél
2016-05-01

A Városligeti emlékkő története

A magyarországi dolgozók 126 éve ünnepelték először május elsejét a munka ünnepeként. Budapesten a Városliget, az akkori Aréna (Városligeti Szinkőr), a mai Ajtósi Dürer sor Dózsa György út sarkára érkeztek meg a felvonulók, hogy együtt követeljék a 8 órás munkaidőt. 
Huszonhat éve hirdeti emlékkő azt a helyet, ahol hatvan ezren jelenítették meg, hogy mit jelent az összefogás egy cél érdekében.

Régebbi események

H-1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. - Telefon: (36-1) 322-1226 - Fax: (36-1) 342-1942