H-1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. - Telefon: (36-1) 322-1226 - Fax: (36-1) 342-1942
Gábor Dénes díj 2010
2010-12-16
Az 1989-ben alapított NOVOFER Alapítvány 22. alkalommal megrendezett díjkiosztási ünnepségre 2010. december 16-án került sor a Parlament Főrendházi termében melyen meghívásra a BDSZ is képviseltette magát.

A zsúfolásig megtelt teremben dr. Kövér László az Országgyűlés elnöke köszöntője után dr. Pálinkás József az MTA elnöke tartott előadást, majd Jamrik Péter az alapító képviseletében méltatta a díjazottak eredményeit. 

Gábor Dénes díjban részesült

Dr. Bedó Zoltán agrármérnök, az MTA r.tagja, az MTA Mezőgazdasági Kutató Intézet ( Martonvásár ) igazgatója,
Dr. Czitrovszky Aladár fizikus, az MTA doktora, az MTA Szilárdtestfizikai és Optikai Kutató Intézet osztályvezetője,
Dr. Gerse Károly gépészmérnök, címzetes egyetemi tanár, az MVM Zrt törzskari vezérigazgatóhelyettese,
Dr. Kéri György vegyész,biokémikus, a Semmelweis Egyetem Orvosi Vegytani Intézet kutató professzora, a Vichem Kft ügyvezető és tudományos igazgatója,
Dr. Prószéky Gábor programozó matematikus, általános nyelvész, az MTA doktora, a MorphoLogic ügyvezető igazgatója, a  Pázmány Péter Katolikus Egyetem professzora,
Dr. Sperlágh Beáta általános orvos, klinikai farmakológus szakorvos, az MTA doktora, az MTA Kísérleti Orvostudományi Kutató Intézet tudományos igazgatóhelyettese,
Dr. Szépvölgyi János vegyészmérnök, az MTA doktora, az MTA Kémiai Kutatóközpont Anyag és Környezetkémiai Intézet igazgatója.


In memoriam Gábor Dénes elismerésben részesült

Dr. Krausz Ferenc
professzor, kísérleti fizikus, elektromérnök, akadémikus a Max Planck Institute of Quantum Optics igazgatója, a müncheni Ludwig-Maximilian Tudományegyetem tanszékvezető egyetemi tanára,
Szabó Sándor holográfus.

A Budapestii Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem és a NOVOFER Alapítvány által alapított Gábor Dénes Tudományos Diákköri Ösztöndíj-at kapták

Lisztik Balázs és Turi József VII. évfolyamos hallgatók

Az ünnepség végén az állófogadáson dr. Fónagy János államtitkár mondott pohárköszöntőt.

BÁPB ülés
2010-12-14
A Nemzetgazdasági Minisztériumban tartotta a Bányászati Ágazati Párbeszéd Bizottság ülését. Az ülésen a munkavállalói oldalt Rabi Ferenc, Csató László, dr. Horn János, Illés Róbert, Kovács János, Lisztmayer János, Vasas Mihály képviselte.

Az ülést Rabi Ferenc a BÁPB társelnöke vezette.

Az ülésen Bencsik János a Nemzetfejlesztési Minisztérium klíma -, és energiaügyi államtitkára tartott előadást "A kormány energiapolitikai célkitűzései" címen.

Az előadáshoz Valaska József, dr. Havelda Tamás, dr. Nagy Lajos, dr. Zoltay Ákos a munkáltatói oldalról, Rabi Ferenc, Csató László, Illés Róbert a munkavállalói oldalról szólt hozzá.

Az ülésről készülő emlékeztető majd a honlapon lesz olvasható.

Ülést tartott a Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság
2010-12-13
2010. december 13.-n ülést tartotta a Könnyűipari Ágazati Párbeszéd Bizottság, (KÁPB) a Társadalmi Párbeszéd központban.

Napirendi pontok:

1.Tájékoztató a KÁPB ÁPB törvény szerinti alakulásáról, a középszintű szociális párbeszéd egyes alakulásáról.
2.Beszámoló a 2010. éves munkáról.
3.Tájékoztató a REACH projektről, a KÁPB által végzett tevékenységről.
4.AZ EU szintű szociális partnerek  által elfogadott Magatartási Kódex-el kapcsolatos értékelés, felülvizsgálat, korszerűsítés (2011-ben)
5.Egyebek.

Az ülésen a BDSZ-ből  Varga Éva, Keleti Tamás, Csanádi József vett részt.  

GTTSZ előadás
2010-12-09
2010. december 9-én tartotta a GTTSZ a "Hogyan tovább Magyarország az Európai Unióban 2010-től" előadás és vitasorozat hetvenegyedik konferenciáját a Fórum Mátyás rendezvényteremben, mely konferencián a BDSZ is képviseltette magát.

Az előadást Prof. Dr. Róna Péter az oxfordi egyetem Blackfriars Hall vendégtanára tartotta  "A magyar nemzetgazdaság helyzete és jövőképe, különös tekintettel a 2011. évi költségvetés tervezetére" címen.

Az előadás december 13-tól a realzoldek.hu honlapon lesz olvasható.

Szakmai előadás
2010-12-07
A BDSZ nagytanácstermében került sor Ludvig Zsuzsa, az MTA Világgazdasági Kutató Intézet főmunkatársa "Oroszország gazdasága, fókuszban az energetika" címen tartott előadására.

Ülést tartott a BDSZ Országos Elnöksége
2010-12-07
2010. december 7-én ülést tartott a BDSZ Országos Elnöksége, mely ülésen az alábbi napirendi pontok megtárgyalására került sor:

     Tájékoztató az aktuális munkavállalói érdekvédelem helyzetéről
     Előadó: Rabi Ferenc

     Különfélék

BDSZ Elnökségi ülés
2010-12-07
A BDSZ Elnöksége az aktuális munkavállalói érdekvédelmi helyzetét tekintette át.

Gazdasági felelősök továbbképzése
2010-12-06
2010. december 6-án az alapszervezetek titkárai és gazdasági felelősei részére, konzultációval egybekötött előadást szerveztünk a 2011. évi Szja, TB, Számvitelt érintő törvényváltozásokkal kapcsolatban.

COLAS Kft.
2010-12-06
A COLAS-ÉSZAKKŐ BÁNYÁSZATI Kft.  BDSZ szakszervezeti bizalmi testülete választói ülést tartott, melyen részt vett Rabi Ferenc a BDSZ elnöke is.

Benkő Sándor a társaság szakszervezeti bizottság titkára nyugdíjba vonult, a bizalmi testület az új titkárnak Benkő Tamást választotta meg 

Szakszervezeti demonstráció
2010-12-04
A BDSZ részt vett az MTA székház előtt megtartott demonstráción, melyen a három szakszervezeti konföderáció (köztük az MSZOSZ) petíciót adott át a kormány képviselőjének.

Központi Bányászati Múzeum Alapítvány ülése
2010-12-03
A Központi Bányászati Múzeum Alapítvány Kuratóriuma dr. Kovács Ferencnek az MTA rendes tagja, a Kuratórium elnöke vezetésével ülést tartott melyen a háromtagú  Felügyelő Bizottság (melynek egy tagja a BDSZ képviselője) is részt vett.

Az ülésen az Alapítvány pénzügyi helyzetének megtárgyalására került sor.

Szt. Borbála napi központi ünnepség
Szt. Borbála napi központi ünnepség
2010-12-03
A Nemzetgazdasági Minisztérium Margit körúti székházának tanácstermében tartotta a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bányászati Szövetség. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület és a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete a Szent Borbála napi ünnepséget.
A rendezvény ünnepi hangulatát növelendő Pitti Katalin operaénekesnő kedveskedett előadásával a meghívott vendégeknek. Az ünnepségen az ünnepi beszédet dr. Fónagy János államtitkár tartotta, majd Holoda Attila a Magyar Bányászati Szövetség elnöke méltatta az ünnepet. Ezt követően kitüntetések átadására került sor, majd St. Martin művész előadását hallgatta meg az ünnepi közönség.

Az ünnepség álló fogadással zárult, ahol a pohár köszöntőt PhD Nagy Lajos az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület elnöke tartotta.

Több kép a rendezvényről