BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

Dr. Gá István szobor koszoruzásaszalamander

 

A BDSZ Tatabányai Szövetsége idén is megszervezte a 70. Bányásznap hagyományőrző programját. Szeptember 4-én temetői, majd központi koszorúzás volt a Vértanúk terén. Szeptember 5-én Emléktábla avatás, kegyeleti emlékműnél virág elhelyezése és felvonulás. A Bányászati Múzeumnál megtörtént a kitüntetések átadása is. Szeptember 6-án este 20 órakor a selmeci hagyományoknak megfelelően szalamanderes felvonulásra került sor.

Koszorúzás dr. Gál István szobránál, aki 1953-tól haláláig, 1979-ig igazgatta a tatabányai szénbányák vállalatot.

IMG 3748IMG 3823

 

 

 

 

 

 

 

 


Csolnok
A községi bányásznapi megemlékezés után adták át a Bányász Művelődési Házban a K. Kovács József által alapított „Sinszegdíjat”. Az elismert fafaragó népművész elmondta, hogy az új elismerést minden évben azoknak a személyeknek, illetve szervezeteknek szeretnék átadni, akik kiemelkedően támogatják a bányász hagyományőrzést. Elhangzott, hogy ez volt az az eszköz a régi csolnoki bányákban, melyeket a legnagyobb mennyiségben használtak.
– A díj eredeti sinszegek felhasználásával készült, minden egyes darabot sorszámmal láttam el – mondta, majd megjegyezte: az elismeréshez járó pénzjutalom jelképesen két darab egyforintos.
A Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány nevében Glevitzky István elnök vette át a díjat. Sinszegdíjat kapott továbbá ifj. Baranyai Lőrinc a Csolnoki Bányász Hagyományőrző Egyesület első elnöke, illetve dr. Kalocsai Zoltán, a szervezet jelenlegi elnöke. K. Kovács József megköszönte Tafferner József iskolaigazgatónak a támogatását is. Az átadón részt vett Kolonics Péterné polgármester is.

IMG 20200904 132123

A COLAS Északkő Bányászati Kft Tállyai Üzeme 2020. szeptember 4-én tartotta meg 70. Bányásznapi Ünnepségét a Mádi Bortó területén. A bányásznap jó hangulatban telt el melynek során a kollégák kicsit kikapcsolódhattak.

 
 
 

facebook oldalunktwitter oldalunkrégi facebook oldalunk free linkedin logo vector r3cq0

A BDSZ adatkezeléséről

 

Belépési nyilatkozat

 

Szórólap

 

Switching to Local:

EN Co funded by the EU POStabla 1

Kapacitás fejlesztés a BDSZ-nélginop

mepaginop4 logo mkszginop2life logobm

BDSZudulok

bmhotelcarbona

praktiker small

Felhasználható időpontok

2025. január-június

2025. július-december

sinal idunamaszsz