H-1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. - Telefon: (36-1) 322-1226 - Fax: (36-1) 342-1942
Várjuk levelét
A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) életében a 2009-es év
jelentős változást hozott. Hosszú tárgyalások, egyeztetések után a Ruházatipari
Dolgozók Szakszervezete (RDSZ) és a Textilipari Dolgozók Szakszervezete (TDSZ) 
fúzióra lépett a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetével.
2011. július 1-jén csatlakozott szakszervezetünkhöz a Bőripari Dolgozók
Szakszervezete (BDSZ) is.

Célunk, hogy Magyarországon egységes ipari szakszervezetet jöjjön létre, amely
erőit koncentrálva tud fellépni a munkavállalói jogokért. Ennek érdekében a már
megkezdett fúziós törekvéseinket folytatjuk.

A BDSZ XXXIV. Kongresszusára 2014. november 13-14-én került sor. A BDSZ
kongresszusi küldöttei egyhangú döntéssel elfogadták az elmúlt öt évről szóló
beszámolót, valamit megtárgyalták és elfogadták a szakszervezet 5 éves
programját. (a program itt olvasható) Megválasztották az új vezetést is. A
szakszervezet elnöke Rabi Ferenc, a két alelnök: Pápis László és Varga Éva.


A négy szakszervezet története:

A BÁNYÁSZSZAKSZERVEZET

A Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete (BDSZ) száz éves múltra
visszatekintő érdekvédelmi szervezet. Az első lépés a megalakulás felé 1903-ban
történt, a Magyarországi Bányamunkások I. Országos Konferenciájának
összehívásával. 1913-ban megjelent a Bányamunkás lap és testvérlapja, a
Bergarbeiter, amely már a szakszervezetszerű működés kezdetét jelentette.
A szakszervezet hivatalos bejegyzésére azonban csak 1918-ban került sor, amikor
is a Magyar Királyi Belügyminiszter jóváhagyta a Bánya- és Kohómunkások Országos
Szövetségének alapszabályát.

A szakszervezet - közismert nevén - a bányászszakszervezet hivatalos elnevezése
többször is változott az elmúlt évtizedek során, szerepe és küldetése azonban
változatlan maradt, a bányamunkások érdekeinek védelme és képviselete. A
bányászszakszervezet története során mindig példamutató egységéről,
szolidaritásáról, akcióképességéről volt híres. Negyven év után Magyarországon
először 1988 augusztusában a pécsi bányászok sztrájkja, majd egy évre rá a
mecseki uránbányászok melletti tömeges bányászdemonstráció nyomán
kényszerültek az akkori kormányok tárgyalóasztalhoz ülni a bányászszakszervezet
képviselőivel.

Az utóbbi évtized bányabezárásai következtében jelentősen csökkent tagságunk,
de a BDSZ még ma is meghatározó az ágazati szakszervezetek sorában. A
kormányzat és a munkáltatók szervezett erőként és korrekt, kiszámítható, felkészült
tárgyalópartnerként tartják számon.

A BDSZ ágazati szakszervezet, tagjaink a mélyműveléses és külszíni bányászok, a
bauxitbányászok, az uránbányászok, a vegyes ásványbányászat és feldolgozóipar,
a kő-kavicsbányászat, a hazai szénsavtermelés és feldolgozás, a vízbányászat,
valamint a bánya- és energiaipar háttérágazataiban dolgozók köréből tevődik össze.
Tagjaink sorába tudhatjuk egyéb ipari munkahelyek (lakókocsi-gyártók)
munkavállalóit is.

Tagságunk további meghatározó részét a fenti cégektől korábban nyugdíjba vonult
több mint húszezer bányásznyugdíjas teszi ki. A kilencven bányász nyugdíjas
alapszervezet összefogását, irányítását az Országos Nyugdíjas Választmány látja el.

A bányászszakszervezet gazdag szakmai múlttal és számottevő kulturális és
sporthagyományokkal rendelkezik, ezért kiemelkedő feladatának tartja e
hagyományok ápolását. A művelődési tevékenységet, és az egyre szélesebb körben
terjedő bányász hagyományőrzéssel kapcsolatos feladatokat a BDSZ által alapított
Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség irányítja. A bányaipar
területén két BDSZ szintű alapítvány és egy segélyezési alap működik.
A Bányász Kultúráért Alapítvány a művelődés és a kultúra területén, az
intézmények kiemelt programjaihoz, az amatőr művészeti együttesek munkájához, a
zenekari fesztiválok rendezéséhez nyújt segítséget, támogatást. A Bányászokért
Alapítvány a bányász hagyományőrzés, az ezzel kapcsolatos rendezvények és
kiadványok támogatásával, a szociális jellegű költségekhez való hozzájárulással
segíti a haladó hagyományok ápolását.
A Bányászati Segélyalap alapvető célja a bányabalesetben elhunytak
hozzátartozóinak megsegítése, a baleseti sérültek és szociálisan rászorultak
segélyezése minden évben a Bányásznap idején. A gazdasági válság miatt
létrehozott Gazdasági Válság Segélyezési alap, a nehéz helyzetbe került
szakszervezeti tagokat segíti.

Tagjai vagyunk a világ egyik legnagyobb ágazati szakszervezeti szövetségének a
Global IndustriAll-nak valamint az Európai IndustriAll Szövetségnek (Európai Ipari
Szakszervezetek Szövetsége). A BDSZ elnökét megválasztották IndustriAll Europe
Szociális Párbeszéd Szakpolitikai Bizottsága elnökének.

Saját tulajdonú szakszervezeti székházunk Budapesten, a VI. ker. Városligeti fasor
46-48. szám alatt található. A szakszervezet üdülőket működtet.
Van saját bányász címerünk, jelvényünk és himnuszunk. Minden év szeptemberének
első vasárnapján a Bányásznapot, december 4-én pedig Szent Borbálát, a
bányászok védőszentjét ünnepeljük.
A bányászokat a világban és Magyarországon is a társadalom megkülönböztetett
figyelme és megbecsülése övezi.

A bányászszakszervezet hosszú fennállása alatt, ha kellett éhségsztrájkokkal, ha
kellett széncsatákkal, munkaversennyel, lobbizással, szakértői tárgyalással, és ha
szükséges volt, sztrájkkal, demonstrációval lépett fel a munkavállalók érdekeinek
kivívása vagy védelme érdekében. Számtalan korábbi vívmány, szerzett jog ma is
megilleti a bányászokat. Ezek többségét törvények, rendeletek garantálják, egy
részüket pedig a bányászatban általánosan meglévő kollektív szerződésekben
rögzített és kikényszeríthető megállapodások garantálják.

A bánya-erőmű vertikumokban dolgozó bányászainkat Villamosenergia-ipari Ágazati
Kollektív Szerződés védi, 1995 óta. A vertikumon kívüli szénbányászat és egyéb
bányászati tevékenységet folytató cégek dolgozói érdekvédelmében létrehoztuk a
Bányászati Ágazati Párbeszéd Bizottságot és itt is tárgyalunk egy ágazati kollektív
szerződés megkötéséről. A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetének
központi lapja a "Bányamunkás", amely 1913 óta kitartóan szolgálja a
szakszervezeti tagság és a bányász munkavállalók érdekeit.


RUHÁZATIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

A Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete 133 éves múltra tekint vissza. Az első
lépéseket 1876-ban a szabómunkások hazafias érzelmei, megmozdulásai
jelentették. A magyar munkás mozgalomban mindig is jelentős szerepet játszottak a
szabómunkások. A szakszervezetet először 1877. május 13-án jegyezték be a
Szabósegédek Egyletének megalakulásával. 1893. május 1-jén jelent meg az első
szaklap, mely összekötötte, tájékoztatta, ha kellett mozgósította a tagságot.
Elődeink több mint 100 éves követelései ma is időszerűek: harc a munkaidő
csökkentéséért, a béremelésért, a pihenő időkért, a tisztességes normáért.

1952. augusztus 2-án tartotta XVIII. közös kongresszusát a Textil és Ruházatipari
Dolgozók Szakszervezete. Azonban a két szervezet csak 1956-ig dolgozott együtt. A
Ruházatipari Dolgozók Szakszervezete a XIX. Kongresszusán kivált a közös
szervezetből és újraszervezte
tagságát. Ismét megjelent a Ruházati Munkás című heti lap.

A szabómunkások közül számos nagyszerű vezető került ki, melyek közül többen
dolgoztak minisztériumokban, országgyűlési képviselőként, különböző igazgatói,
polgármesteri helyeket töltöttek be, - büszkék vagyunk rájuk.

Nagy múlttal, több ezer főt foglalkoztató gyáraink mára szinte mindegyike bezárta
kapuit. Ezek a teljesség igénye nélkül a következők:
Debreceni Ruhagyár (1949 alakult), Férfi Fehérneműgyár Budapest (Fekete Tulipán
1945), Kaposvári Ruhagyár (1970 évek eleje), Május 1. Ruhagyár (1948), Páva Női
Fehérnemű Gyár (1975), Salgótarjáni Ruhagyár (1960), Soproni Ruhagyár (1950),
Szegedi Ruhagyár (1950) STYL Ruhagyár Szombathely (1953- egyetlen, ami még
működik), Vörös Október Ruhagyár (1948), Zalaegerszegi Ruhagyár (1950).
Meg kell említeni a Mező Imre Ruhaipari Szakképző Iskolát, és a Magyar Divat
Intézetet, melyek 1954-től szorosan együtt működtek szakszervezetünkkel.

A gyárbezárásokkal a női munkaerőt foglalkoztató munkahelyek ezrei szűntek meg,
mellyel együtt elvesztettük szakszervezeti tagságunk nagy részét is.
Ezért döntöttek úgy a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetének XXXII.
Kongresszusának küldöttei, hogy szervezetünk fúzióra lép a szintén nagy múlttal
rendelkező Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetével és a Textilipar
Dolgozók Szakszervezetével.


TEXTILIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

A XIX. század társadalmi, gazdasági berendezkedésében a bécsi udvar gátolta a
magyar ipar - ezen belül a textilipar - fejlődését. Ennek megfelelően a textilipar lassú
fejlődésével magyarázható, hogy a textilipari munkásmozgalom is lassan alakult ki
Magyarországon.

Az első textilgyári sztrájkot 1890-ben jegyezték fel, amikor az Újpesti Jutagyár
munkásai a 12 órás munkanap ellen és magasabb bérért harcoltak. Jelentős sztrájk
volt az Újpesti Pamutfonó és Szövőgyárban 1895-ben. Itt 1100 munkás harcolt és
elérték, hogy a napi munkaidőt 11 órára szállították le, és 6-15 százalékos
béremelést kaptak. A textilmunkások tehát már a szakszervezet megjelenése előtt
is keményen felléptek kizsákmányolásuk ellen.

A magyarországi szakegyletek első kongresszusának idején, 1899-ben négy
textilipari szakegylet működött összesen 426 taggal. A Magyarországi Textilipari
Munkások és Munkásnők Szövetsége 1905-ben alakult meg. 1905. május 20-a, a
szakszervezet megalakulásának időpontja, fordulópontot jelentett a magyarországi
textilipari munkásság történetében. A szakszervezet alapítása a paszományos
szakegyletből indult ki, első elnöke ennek vezetője Schwarz Samu volt, aki 25 éven
át irányította a szakszervezetet. 1906. június 7-én jelent meg a textilmunkásság
első szaklapja "Textilmunkás" címmel.

Az első világháború előtti évtizedben a textilipar fejlődése gyorsabb volt az ipar
általános fejlődésénél. 1898. és 1913. között a magyar textiliparban a gépek száma
és a termelés értéke több mint négyszeresére, a munkások száma három és
félszeresére emelkedett.
A textilipari munkások legnagyobb része akkor már nagyüzemekben dolgozott. A
szakszervezet azonban nem tudta eléggé érvényesíteni a befolyását a nagyüzemi
munkásságra, mely túlnyomórészt szervezetlen maradt. Sztrájkharcai általában a
nyomor, az éhezés hatására törtek ki, és szervezetlenségük miatt többnyire
eredménytelenek voltak.

1922-ben a textiliparban a bérharcok, kizárások, sztrájkok egész áradata indult
meg. A tűrhetetlenül fokozódó drágaság, a pénz elértéktelenedése elviselhetetlenné
tette a textilmunkások amúgy is nyomorúságos helyzetét. A harcok túlnyomórészt
szervezetlenül indultak, az elkeseredés robbantotta ki őket. Egy részük elbukott,
nagyobb részük kisebb-nagyobb béremeléssel végződött. A textilipar ezalatt
rohamosan fejlődött, 1925-ben már 35000 munkást foglalkoztatott. 1925-26-ban az
infláció megszűnésével, az árak stabilizálásával egyidejűleg csökkent a textilipari
sztrájkharcok száma, s megváltozott jellegük is.

A második világháború kitörése nehéz helyzetbe hozta a magyar textilipart. Máról
holnapra megszűnt, vagy erősen csökkent a legtöbb nyersanyag behozatala,
helyettük pótanyagokat és papírt használtak. Fokozódott a munkásmozgalomra
nehezedő terror, megszüntették a 8 órás munkanapot, a minimális bérek időnkénti
emelése messze elmaradt az árak emelése mögött. Az üzemek racionalizálása, az új
vezetők megjelenése, a pótanyagok bevezetése nagy megterhelést jelentett a
munkásoknak. A munkabér és munkaidő rendeletet a munkáltatók igyekeztek
kijátszani, néha 13-14 órát dolgoztattak fiatal lányokkal, asszonyokkal.

A második világháborút követően jelentős átalakuláson ment keresztül a textilipar,
melynek eredményeként rendkívüli mértékben növekedett az iparág, a
foglalkoztatottság. Több ezres nagyvállalatok jöttek létre, s a szakszervezeti
taglétszám is százezres nagyságrendű volt.

A rendszerváltást követően az ország társadalmi, gazdasági átalakulása közepette
a textilipar helyzete is ellentmondásosan alakult. A keleti piac megszűnése, a fejlett
országokban ható recesszió, a belföldi fizetőképes kereslet csökkenése, a gazdaság
szervezeti átalakulásával együtt járó tulajdonreform, a privatizáció a textilipart is
jelentősen átalakította. A rendszerváltás óta a gazdálkodó szervezetek száma,
nagysága és struktúrája lényegesen megváltozott, melynek következtében
drasztikusan csökkent a munkahelyek és a foglalkoztatottak száma, így a
szakszervezeti taglétszám is.

A textilesek szakszervezete - a hosszú évtizedek alatt - sokféle nehézséggel
kényszerült megküzdeni. Évszázados gondja a textiliparnak az igen alacsony
bérezés. A nehézségek azonban mindez idáig nem tudták legyőzni a
szakszervezetet, amely a legkritikusabb időkben is képes volt talpon maradni és
megújulni úgy, hogy tovább vitte mind azt, ami eleink munkájából vállalható.

Be kellett azonban látnunk - s a távoli és közeli múlt is ezt támasztja alá -, hogy a
szakszervezeti munka hatékonyságát, az ágazati célok megvalósítását csak jól
szervezett és jól működő tevékenységgel lehet biztosítani. Ezt felismerve döntött
úgy a TDSZ XXXI. Kongresszusa, hogy a Bánya- és Energiaipari Dolgozók
Szakszervezetével, valamint a Ruházatipari Dolgozók Szakszervezetével fúzióra
lépve a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetében egyesülő
szakszervezetekkel egymást erősítve folytatja tevékenységét.


BŐRIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE

A KEZDET 1868.

A Bőripari Dolgozók Szakszervezete mozgalmának története rendkívül szerteágazó.
Alapítói között megtalálható: cipészek, csizmadiák, cipőfelsőrész-készítők, tímárok,
szíjgyártók, nyergesek, bőröndösök, bőrdíszművesek, szűcsök, kesztyűsök,
sapkások, szőrmekészítők.
Elődeink 1868 július 12-én alapították meg az Általános Cipészmunkások
Szakegyletét. A korabeli feljegyzések szerint a szervezkedni akaró cipészeket
üldözték, az agitátorokat elfogták, becsukták vagy eltoloncolták. A cipészeket
azonban nem lehetett eltántorítani a szervezkedéstől. 1872-ben szövetkeztek a
csizmadiákkal, így nevük Cipész és Csizmadia Munkások és Munkásnők Szakegylete
lett.
A szakszervezet erősödését a hatóságok akadályozták, a szervezet vezetőit
kiutasították Budapestről, ami a szervezkedési kedvet megállította. A mozgalom
több éven át tartó stagnálása után 1892-ben a budapesti Bőröndös Szíjgyártó
Nyerges Munkások Szakegyletet alakítottak.
A szakmában mindenütt jellemzőek voltak az alacsony bérek, a rossz
munkakörülmények. Általános volt a 14-16 órás munkanap. De mivel e szakmák
szezonjellegűek voltak, a munkaidő a főidényben 15-16 óra is lehetett, de előfordult
a 18-20 óra is. A cipőfelsőrész-készítők első harca 1894-ben a 10 órás munkanapért
és a minimális bérért volt. Ugyanebben az évben a Budapesti Bőröndös Munkások
kilenc hétig vívtak sikerrel végződő bérharcot.
A szakszervezetek arra törekedtek, hogy a kivívott magasabb munkabéreket
szerződések megkötésével is biztosítsák. A munkaadók még idegenkedtek a
kollektív szerződésektől és ragaszkodtak ahhoz, hogy becsületszavuk elégséges
garancia legyen a megadott munkabérek betartására.  Hamar bebizonyosodott
azonban, hogy adott szavuk nem sokat ér és a további harcokban a kollektív
szerződéshez ragaszkodtak a munkások.  1920. végére a szakszervezetek
szervezettsége elért a 10 ezer főt. A szakszervezeti tagok adakozásából és az
ingatlanok eladásából elődeink megvásárolták a Dob utcai székházat. Ezzel
teremtették meg a bőripari munkások otthonát.  A két háború közötti évek - főleg a
gazdasági világválság hatására - a legharcosabbak voltak a szervezetünk életében.
A 30-as évek végefelé a háborús készülődés hatására több munkástörvényt is
hoztak, pl. szabályozták a cipő és bőripar legkisebb béreket. A taglétszám
országosan folyamatosan nőtt és 1945. végére elérte az egymilliót.
A háború után 1945. február 5-én a Magyar Bőripari Munkások Országos Szabad
Szakszervezete a Dob utcai székházban kezdte meg ismét működését. A
szakszervezetekbe visszatértek a rokonszakmák és 1946. augusztus 1-jén életbe
léptek a bőripari szakmákban megkötött új kollektív szerződések.

A BŐRIPARI DOLGOZÓK SZAKSZERVEZETE A SZOCIALIZMUS IDŐSZAKÁBAN

Az iparági szervezkedés felülről jött létre, a SZOT Titkársága 1949. július 22-én
mondta ki a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének létrejöttét. Az ágazati
szakszervezetek az adott keretek között igyekeztek önállóságukkal élni.  A szakmák
a bérezés, üdülés területén léptek fel a tagságuk érdekében, szociális,
egészségügyi és munkavédelmi intézkedéseket foganatosítottak. A szakszervezetek
a tagok napi
problémáival foglalkoztak, a gyermekeik bölcsődei, óvodai elhelyezésével,
beiskolázás támogatása jelentette sokaknak a szakszervezethez való kötődést.
Szakszervezeti csoportok alakultak, amelyeket a bizalmiak irányítottak. A bizalmi
legfontosabb joga volt az egyetértési jog, melyet a dolgozók személyi alapbérének
megállapításában gyakorolt. A bizalmi képviselte a csoport tagjait, a munkaviszonyt
érintő kérdésekben a dolgozók érdekében, nevében és helyettük eljárhatott. A
kollektív szerződésben foglaltak azonban nem a munkáltató és a munkavállaló
szabad alkujaként jöttek létre, hiszen ekkor még az állam határozta meg annak
tartalmát. A 80-as évek második felében érzékelhetővé vált a válság a gazdaságban
és a társadalomban. A növekvő árak a folyamatosan csökkenő reálbérek, az
elértéktelenedő nyugdíjak már a családok hétköznapjaiban is súlyos problémát
okoztak. A SZOT új vezetése 1988. júliusában felhívással fordult a szervezett
dolgozókhoz, melyben fordulatot, reformot és megújulást követelt az egész
társadalomban és a szakszervezeti mozgalomban. 1988. december 2-4-én sorra
kerülő szakszervezetek országos értekezlete kimondta, hogy a szakszervezet olyan
érdekképviseleti, érdekvédelmi szervezet, amely nem részese a hatalomnak. E
tanácskozást követően sorra tartották meg a szakmai, ágazati szakszervezetek az
előrehozott kongresszusaikat.
A Bőripari Dolgozók Szakszervezete 1989-ben megtartott kongresszusán a
küldöttek kiálltak a bőrös- cipős- konfekciós szakmák erőteljesebb képviseletéért, az
1991-es rendkívüli kongresszus pedig nagy felelősséggel a szervezeti átalakítás
mellett a bőrös, cipős és konfekciós szakma egysége mellett döntött.

A RENDSZERVÁLTÁS IDŐSZAKA

A rendszerváltás gyökeresen átalakította a bőr- konfekció- és cipőgyártással
foglalkozó nagyvállalatokat. A KGST megszűnésével összeomlott e szakmák piaci
háttere, veszteségessé váltak a bérmunka-gyártások is. A 90-es évek egyre romló
gazdasági helyzetére a munkáltatók először szigorú költséggazdálkodással,
átszervezetésekkel, majd nagyfokú létszámleépítésekkel reagáltak. Megkezdődtek
az állami vállalatok privatizálása. Sem az állam, sem a magántulajdonosok nem
tudták megmenteni az ágazatot, elsőként mentek tönkre a bőrgyárak, majd őket a
konfekció-ipar követte - jelenleg csak a Samsonite-Hungária Bőrönd Kft működik -,
majd ugyanerre a sorsra jutott a cipőgyárak többsége is.  A számtalan cipőgyárból
jelenleg összesen a BDSZ-hez három cipőgyár tartozik. A szakszervezetek és a
munkavállalók nagyon nehezen élték át ezt a helyzetet, legfájdalmasabb veszteség
a több ezres munkavállaló - és szakszervezeti tag - elvesztése volt. Ez a helyzet a
szakszervezeti szervezeti átalakítást is kikényszerítette. Az egyre fogyó taglétszám
már nem biztosította az egyre szűkülő szakszervezet működési költségeit. A Bajza
utcai székház bérbeadásával egy ideig sikerült pótolni a működési költségeket, de
éppen azért, mert a bérbeadás sok problémával járt, döntöttünk úgy, hogy eladjuk
ezt a nagyméretű székházat és egy kisebbre cseréljük. A helyzet nem változott
semmit, a befolyt tagdíj továbbra is csak töredéke a működési költségeknek, ezért a
maradék szakma és szakszervezeti tag fennmaradásának érdekében felelős döntést
kell hoznunk annak érdekében, hogy a meglévő szakszervezeti tagság
érdekképviselete hosszú távon is biztosított legyen.

ÁTALAKULÁS "EGYESÜLT ERŐVEL" 2011. JÚLIUS. 1.

A Bőripari Dolgozók Szakszervezete évek óta foglalkozik az egyesülés gondolatával.
A 2008. november 22-i XXVII. kongresszus konkrét döntést hozott arról, hogy három
szakmával kezdjünk tárgyalásokat a szervezeti integrációról: Bánya-, Energia- és
Ipari Dolgozók Szakszervezeti Szövetségével,  a Vasas Szakszervezeti Szövetséggel 
és a HVDSZ 2000-el.  A 4 fős tárgyaló bizottság első lépésben mindhárom
szakszervezet elnökével egyeztetett, ők kinyilvánították, hogy szívesen tárgyalnak
befogadásunkról. 2009. év végén megtörtént a Bányász, Textiles és Ruhás
Szakszervezet egyesülése. Mind a három szakszervezetnél kongresszus fogadta el
a feltételeket. Megváltozott a nevük is, Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók
Szakszervezete - jelezve azt, hogy ez a szervezet minden ipari szakmára befogadó
lenne. A Textilipari Dolgozók Szakszervezete és a Ruhaipari Dolgozók
Szakszervezete megszűnt és szervezeti jogutódként textilipari és ruhaipari
tagozatként működik tovább a Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezetén
belül.
A 2009. októberi tisztségviselői továbbképzésen a bizalmiak  egyhangúan az
egyesülést választotta. Az alapszervezetek is megtárgyalták  a lehetőségeket és az
AET ennek megfelelően teljes egyetértésben döntött az egyesülésről és
meghatározta a tárgyalási feltételeket, mert úgy látjuk, hogy ebben a szervezetben
látjuk biztosítottnak további működésünk viszonylagos önállóságát.
A Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete Országos Tanácsa
egyhangúlag döntött a Bőripari Dolgozók Szakszervezetének befogadásáról.
Köszönjük alapítóinknak és a sok-sok bizalminak és tisztségviselőnek, hogy eddig
fenntartották szervezetünket, őrizték hagyományainkat, bízván állítjuk, hogy most is
jól döntöttünk és továbbra is megtaláljuk tagságunk megfelelő védelmét az új
szervezetben.


Remélhetőleg ezzel a rövid bemutatkozással sikerült felkelteni szakszervezetünk, a
Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete iránt az érdeklődésedet. Ha úgy
döntesz, hogy belépsz hozzánk, a tagunk, a társunk leszel, jelentkezz! Nevedet és
elérhetőségedet küld el az e-mail címünkre, vagy a BDSZ levelezési címére (1068
Budapest, Városligeti fasor 46-48.) Mi várunk, és segítünk Neked. A BDSZ tagsága
együttesen már sok eredményt elért.


Bemutatkozik a

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete
A demonstráció képei
FLVPlayer requires JavaScript and the latest Flash player. Get Flash here.
Milyen legyen Magyarország következő 4 éve?
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elvárásai a következő kormánytól

A Magyar Szakszervezeti Szövetség 14 pontja