BDSZ

Bánya-, Energia- és Ipari Dolgozók Szakszervezete

Bezárt az utolsó németországi kőszénbánya 2018. december 21-én, azaz ezzel véget ért Németországban az ipartörténelem egy korszaka. Ez gyásznap Önöknek, mondta FRANK – WALTER STEINMEIER német államfő JÜRGEN JAKUBEIT aknász jelenlétében, aki átnyújtotta az államfőnek a mintegy hét kilógrammos kőszéndarabot, az utolsó kibányászott kőszenet. https://www.facebook.com/ZDFheute/videos/2102313836746349/?t=41

Ez nemcsak egy darab kőszén, ez egy darab történelem amit a kezemben tartok, mondta az államfő.
PETER SCHRIMPF a RAG bányászati vezetője pedig kijelentette: Sötét nap ez a mai.


A kőszén kitermelés leállítását 2007-ben történt megállapodás rögzítette, ekkor harmincháromezer ember dolgozott az iparágban, idén nem többen, mint háromezren. 1950-es években átlag 150 millió tonna-, 2018-ban 2,6 millió tonna szenet termeltek ki.
Az utolsó szénbánya bezárásával nem ért végett a kőszén felhasználása, ugyanis mind az áramtermelésben, mind az acélüzemekben rá vannak utalva a kőszénre, de már csak importból fogják beszerezni.