












A Bányász Kulturális Egyesület és az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség szervezésében cseh, lengyel, román és szlovák hagyományőrző szervezetek vezetőinek találkozójára, tapasztalatcseréjére került sor Miskolcon. A résztvevők a négynapos program keretében ismerkedtek a város és környéke nevezetességeivel, a kulturális és hagyományőrző munka itteni gyakorlatával, találkoztak és tárgyaltak önkormányzati, szakszervezeti vezetőkkel, képviselőkkel, kulturális szakemberekkel, civil szervezetek képviselőivel. A vendégek először a Kazincbarcikai Bányászklubban tettek látogatást, ahol a BDSZ alelnöke és a nyugdíjas tagozat elnöke tájékoztatta őket a bányászszakszervezet szervezeti életéről, hagyományőrző munkájáról. A szomszédos Parasznya nevű településen a falu önkormányzati vezetői beszéltek az egykori bányászkodásról, a bányászmúlt emlékeinek, hagyományainak ápolásáról. Ezt követte az ebéd, melynek során találkoztak és beszélgettek a Pitypalatty völgyi önkormányzati szövetség képviselőivel. A napi program a tapolcai Barlangfürdő meglátogatásával, esti fürdőzéssel ért véget. Másnap a vendéglátók városnéző sétára invitálták külföldi kollégáikat, majd a program a városházán folytatódott, ahol a hivatal kulturális és idegenforgalmi főosztályvezetője adott tájékoztatást Miskolc történelmi múltjáról, fejlődéséről színes és gazdag kulturális életéről. A város népes civil társadalmának, szervezeteinek munkáját segítő civil szolgáltató központ tevékenységét az alapítvány elnöke mutatta be a látogatóknak. A vendéglátó miskolci Bányász Kulturális Egyesület Művelődési házában a vendégek az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség szervezetéről és működéséről, valamint a művelődési ház munkájáról kaptak tájékoztatást. A jelenlévő szervezetek képviselői ezután együttműködési szerződést írtak alá, amelyben rögzítették közös céljaikat és feladataikat.
Az esti vacsora és beszélgetés során külföldi vendégeink találkoztak a helyi közélet képviselőivel, a részönkormányzat, civilszervezetek, művelődési közösségek vezetőivel és tagjaival.
Másnap, hazaindulás előtt vendégeink résztvettek a Szinva-Teraszon zajló városnapi ünnepségen és meghallgatták a Miskolci Bányászzenekar nagy sikert aratott koncertjét.
A hagyományőrző civilszervezetek találkozója és tapasztalatcseréje elérte célját, valamennyi résztvevő hasznosnak és fontosnak ítélte meg. Az aláírt megállapodásban a további folytatásról a kapcsolatok bővítéséről foglaltak állást a találkozó résztvevői.
H-1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. - Telefon: (36-1) 322-1226 - Fax: (36-1) 342-1942
Hagyományőrző civilszervezetek nemzetközi találkozója
Miskolc, 2008. május 6-9.
Tizenhárom kórus és mintegy háromszáz bányász dalos részvételével rendezték meg Tatabányán a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban a Bányászkórusok II. Találkozóját.
A rendezőket is meglepte az a nagyfokú érdeklődés amely a találkozó iránt megnyilvánult. Csaknem még egyszer annyian fogadták el a meghívást és jöttek el a találkozóra, mint két évvel ezelőtt. Ez a meglepetés azonban nem gondot, sokkal inkább örömet okozott a vendéglátóknak, akik elismerésre méltó módon, színvonalasan rendezték meg a bányásztalálkozót.
A rendezvényt Hámori István Péter a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezetének alelnöke nyitotta meg, aki elismerő és köszönő szavakkal méltatta a bányászkórusok, dalosok, karnagyok múlhatatlan érdemeit a bányász dalkultúra ápolásában és terjesztésében. Köszönetet mondott a város, a művelődési ház és a helyi szakszervezet vezetőinek, hogy további hagyományt teremtettek, ennek a nagy múltú rendezvénynek. A Bányász-szakszervezet mint ahogy teszi azt évtizedek óta, a jövőben is támogatni, bátorítani kívánja azokat a törekvéseket amelyek a bányász hagyományőrzés ügyét szolgálják - fejezte be megnyitó beszédét a BDSZ alelnöke.
Ezt követően a kórusokat és a rendezvény népes közönségét, Lévai Ferenc Tatabánya város alpolgármestere, a Magyarországi Bányásztelepülési Önkormányzatok Országos Szövetségének elnöke, dr. Hidas János a Komárom-Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke és Lukács Zoltán országgyűlési képviselő köszöntötte.
Az ünnepélyes megnyitót a gálaműsor követte, amelynek keretében a megjelent kórusok tizenöt-húsz perces időkeretben mutatták be produkciójukat.
A műsorban felléptek:
- Egyesített Sárisápi és Tokodaltárói Bányász Vegyes Kar - vezényelt: Páncélné Világi Ildikó és Hunyadi Zoltán.
- Bányász-Kohász Dalkör Salgótarján - vezényelt: Diósi János.
- Forrás Női Kamarakórus Ajka-Padragkút - vezényelt: Fábiánné Adorján Renáta.
- Aranyeső Népdalkör-Rudolftelep vezényelt: Csernyák Béláné.
- Brennbergbányai Kulturális Egyesület Barbara Kórusa - vezényelt: Horváth Istvánné.
- Kisterenyei Bányász Dalkör - vezényelt: Molnár Sándorné.
- Rozmaringos Bányász Egylet - Tatabánya, vezető: Forisek István.
- Bányász Kulturális Szövetség Nyugdíjas Népdalkör Pécs - vezényelt: Fábián János.
- Bányász Férfikórus, Ajka Padragkút, vezényelt: dr. Lukács Andrásné és Fábiánné Adorján Renáta.
- Tatabányai Bányász Dalkör - vezényelt: Darmstatterné Marton Anita.
- Tatabányai Bárdos Lajos Vegyeskar - vezényelt: Lőrinczi Margit.
- Oroszlányi Bányász Népdalkör -vezényelt: Aranyosi Éva.
A kórusok műsorát hosszantartó tapssal ismerte el és jutalmazta a találkozó közönsége, aki a rendezvény befejezéséig kitartott. Az általános tetszésnyilvánításon túlmenően különösen nagy tetszés fogadta a Brennbergbányai Barbara Kórus, az Ajka-Padragkúti Férfi Kar és a hazaiak Rozmaringos Bányász Egylet műsorát.
Az ebédre felszolgált kiváló bográcsgulyás még tovább fokozta az élvezeteket, kiváltva a résztvevők elismerését.
A bányászkórusok részére emléklapot és apró ajándékot adott át Nagyné Kiss Hilda a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthon igazgatója és dr. Hidas János a Komárom- Esztergom Megyei Közgyűlés alelnöke.
A jó hangulatú és jól szervezett tatabányai kórustalálkozó méltó befejezéseként a közönség és a kórusok együtt énekelték el a bányászhimnuszt, majd jó szerencsét kívánva azzal búcsúztak egymástól, hogy két év elteltével újra találkoznak Tatabányán.
Bányászkórusok találkozója Tatabányán
Budapest, 2008. május 19.
Bónis János
Bónis János
NÓGRÁD MEGYEI MÚZEUMI SZERVEZET
A XVIII. század második harmadában megindult a hazai kőszénbányászat és a technikai haladás mellett sajátos bányászkultúra alakult ki. A bányászkultúra, a bányászhagyományok megőrzésére, ápolására, terjesztésére mindig nagy hangsúlyt helyezett a bányászszakszervezet.
Bányászhimnusz
Kiadványunk célja, hogy bepillantást adjunk ezen ősi szakma, a bányászat Magyarországon még fellelhető emlékeiről és emlékhelyeiről.
Bányász emlékhelyek
táblák, szobrok, utcák, múzeumok és egyéb bányászati emlékek
A hagyományokhoz híven ez évben is megrendeztük Kazincbarcikán a Bányász Fúvószenekarok és Művészeti Együttesek Országos Találkozóját. A találkozó,- amelynek kezdete több mint negyedszázadra nyúlik vissza - változatlan érdeklődésre tart számot a bányász amatőr csoportok körében.
Bányász Fúvószenekarok és Művészeti Együttesek
Országos Találkozója 2007
Szabályzat Emléklap adományozására
Bányásztelepülések polgármestereinek elismerő emléklapja
Bányász Fúvószenekarok és Mazsorett Együttesek
Országos Találkozója 2008
A hagyományokhoz híven ez évben is megrendeztük Kazincbarcikán a Bányász Fúvószenekarok és Művészeti Együttesek Országos Találkozóját. A találkozó,- amelynek kezdete több mint negyedszázadra nyúlik vissza - változatlan érdeklődésre tart számot a bányász amatőr csoportok körében.
Múlt nélkül nincs sem jelen, sem jövendő...
Vendégek voltunk a Csehországi Bányászvárosok és Települések 12. találkozóján
Miskolcon, ez év májusában megrendezet bányász hagyományőrző szervezetek nemzetközi találkozóján a cseh delegáció meghívólevelet adott át az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség részére. A meghívó 2008. szeptember 5-7-re szólt Most városába, a Csehországi Bányászvárosok és Települések Országos Találkozójára.
Egy elmúlt évi NCA pályázat támogatásával az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző szövetség képviselői háromnapos szakmai kirándulás keretében tanulmányozták Pécsett az EKF tervezett programjait, a város és környéke nevezetességeit. A népművelők a megérkezést követően látogatást tettek a Pécs 2010 EKF Menedzsment Központba, ahol részletes tájékoztatást kaptak a kiemelt projektek előkészületeiről, a beruházások állásáról. Ezt követően egy rövid séta következett Pécs történelmi belvárosában, melynek során a résztvevők megtekintették a Cella Septichora Székesegyházat.
Vacsorára a Bányász Kulturális Szövetség látta vendégül kollégáit a Pákolitz István Közösségi Házban. Ezt megelőzően a vendégek tájékoztatást kaptak a ház munkájáról, találkoztak a csoportokkal, munkatársakkal, városi vezetőkkel, majd közösen megnézték, a Bányászzenekarok - '86 c. filmet.
Másnap a Pécsi Kulturális Központban folytatódott a program, ahol az EKF jövő évre tervezett kulturális rendezvényeiről, azok előkészületeiről, tervekről, álmokról, elképzelésekről hallhattak és kérdezhettek az érdeklődők.
A bányász népművelők meglátogatták a mecseki bányászkodás és a bányászhősök emlékhelyeit , főhajtással tisztelegtek a hősi halált halt bányászok emlékműve előtt.
Csodálatos látvány volt a "World Press Photo-2008" kiállítás, amely a világ legátfogóbb sajtótükreként kategorizálva mutatja be az elmúlt év legfontosabb eseményeit. A történelmi belváros kifogyhatatlan látnivalói után Orfű és Abaliget nevezetességeit ismerhették meg az intézmények és szervezetek vezetői.
A háromnapos szakmai út és kirándulás mindenki megelégedésére igen hasznos, kellemes és jó hangulatú programot, felejthetetlen élményt adott a bányász népművelőknek.
Bányász népművelők "Európa Kulturális Fővárosában"
Pécs 2009. április 22-24.
A Bányászkórusok III. Országos Találkozójára
Tatabánya, 2009. június 27. szombat
Bányász népművelők "Európa Kulturális Fővárosában"
Pécs 2009. április 22-24.
Az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség 2009. május 19.-én tartotta tisztújító közgyűlését a BDSZ székházában. A közgyűlés elsőként összefoglalót hallgatott meg az öt helyszínen előzetesen megrendezett konzultációs értekezletek tapasztalatairól, melyek keretében a tagszervezetek, a helyi hagyományőrző szervezetek és aktivisták részvételével vitatták meg a szövetség helyzetét, a hagyományőrző munka megújításának, a szervezet bővítésének és fejlesztésének tennivalóit.
A közgyűlés ezt követően titkos szavazással választotta meg a szövetség képviselőit és testületi tagjait. A szövetség új elnökévé Németh Évát, a Miskolc-Perecesi Bányász Kulturális Egyesület elnökét választották, a szövetség titkárát Bónis Jánost pedig megerősítették korábbi funkciójában.
A közgyűlés Csatlós Ferencnek - betegség miatti - távollétében köszönte meg a szövetség elnökeként végzett tizenhét éves munkáját, amelyet az alapítás óta folyamatosan ellátott az OBKSZ élén.
Az OBKSZ választott testületei:
Az elnökség: Németh Éva elnök
Bónis János titkár
Csernyák Béláné
Kutas László Krisztián
Istenes Lajos elnökségi tagok.
A felügyelő bizottság: Izsó Sándorné elnök
Oravecz Edit
Kovács István bizottsági tagok
Az OBKSZ Tisztújító Közgyűlése
"Tíz együttes közreműködésével zajlott le Tatabányán, a Kertvárosi Bányász Művelődési Otthonban a Bányászkórusok III. Országos Találkozója június utolsó szombatján.
A megyeszékhely három csoportja mellett Brennbergbárnyáról, Kazárról, Mátraterenyéről, Salgótarjánból, Szászvárról, Várpalotáról és Oroszlányból érkező kórusok, dalkörök, hagyományőrző együttesek elevenítették fel a bányászathoz kötődő dalokat, kórus műveket.
A bányász kultúra ápolásában élenjáró művelődési otthont ez alkalomból szép számú közönség látogatta meg és hallgatta a kórusok produkcióját.
A szakmához kapcsolódó szervezetek, zenei, kulturális szakemberek is meglátogatták az eseményt, melynek megrendezését a Nemzeti Kulturális Alap mellett az Országos Bányász Kulturális és Hagyományőrző Szövetség, és Tatabánya Megyei Jogú Város Önkormányzata is támogatta."
A rendezvényt - akár csak a tavalyi találkozót - Hámori István Péter, a BDSZ alelnöke nyitotta meg.
Ezt követően köszöntőt mondott Lévai Ferenc, Tatabánya város alpolgármestere, a Magyarországi Bányásztelepülések Országos Szövetségének elnöke. Jelen volt Vasas Mihály, a BDSZ tatabányai és az MSZOSZ megyei elnöke.
Az együttesek az alábbi sorrendben léptek színpadra:
Tatabányai Bányász Dalkör
Brennbergi Kulturális Egyesület Barbara Kórusa
Kazári Népdalkör
Szászvári Hagyományőrző Dalkör
Várpalotai Bányász Kórus Baráti Kör Egyesület
Tatabányai Bárdos Lajos Vegyeskórus
Mátraterenyei Hagyományőrző Együttes
Bányász-Kohász Dalkör - Salgótarján
Oroszlányi Bányász Klub Alapítvány Bányász Népdalköre
Rozmaringos Bányász Egylet -Tatabánya
A kórusok szereplését követően az esemény zenei szakértője, Dr. Alföldy Boruss István, a Magyar Rádió zenei együtteseinek főigazgatója adott átfogó értékelést az elhangzott produkciókról, a rendezvényről, majd az együttesek vezetői külön is kérhették saját csoportjuk értékelését szakmai tanácsot, javaslatot a további munkához.
A kellemes, baráti hangulatú találkozón a résztvevők kétfogásos ebédet kaptak, majd kiegészítő programként ellátogathattak a Tatabányai Szabadtéri Bányászati Múzeumba.


Bányász Fúvószenekarok és Mazsorett Együttesek 2009 évi
Országos Találkozója
Kazincbarcika, 2009. augusztus 28-30.
Az országos találkozó a több, mind negyedszázada tartó bányászhagyomány folytatásaként került megrendezésre. Az eseménynek különös hangsúlyt adott, hogy a bányász együttesek, valamint a rendező szervezetek a kulturális programmal köszöntötték Kazincbarcikát várossá nyilvánításának 55. évfordulója alkalmából...
A Dorogi Szénmedence Kultúrájáért Alapítvány pályázatot hirdet a szénmedence bányász hagyományait ápoló és őrző közösségek tevékenységének támogatására ill. kiemelkedő tevékenységet végző személyek ill. közösségek elismerésére.
Pályázati felhívás