A hagyomány töretlenül folytatódott, csak a megszokott program változott a bányász együttesek kazincbarcikai találkozóján. Az új névnek megfelelően ez évtől már csak a fúvószenekarok és mazsorett csoportok vettek részt a találkozón, a bányász kórusok ezentúl új helyszínen, Tatabányán folytatják a sokéves hagyományt.
A nagy múltú rendezvény - a végrehajtott "profiltisztítás" ellenére mit sem veszített népszerűségéből, hiszen az elmúlt évhez hasonlóan az idén is tizenhárom együttes érkezett Kazincbarcikára. Hat bányász fúvós és hét mazsorett együttes fogadta el a meghívást, hogy részese legyen a bányász fesztiválnak, hogy bemutatkozzon, élményt, szórakozást nyújtson a város és a környék lakóinak, hogy élvezze az együttlét, a közös fellépés örömteli lehetőségét.
Ott volt a találkozón, a dorogi, a sárisápi, a tatabányai, a Miskolc-perecesi bányász-fúvószenekar, a szolnoki, a kazincbarcikai ifjúsági zenekar, valamint a Dorogi Aranyeső, a Sárisápi Kristály, a Felsőnyárádi Gyöngyszem, a Tatabányai Bányász, a Kazincbarcikai Ifjúsági, a Szolnoki Zászlóforgató Mazsorettek, valamint a Miskolc-Perecesi Nyugdíjas Bányász Tánccsoport.
A találkozó a résztvevő együttesek színpompás felvonulásával kezdődött. Az Egressy úton végigvonuló bányászzenekarok indulói, a mazsorettek látványos mozgása szinte vonzotta a közönséget és hozta magával a városháza elé. A megnyitóra a tér zsúfolásig megtelt.
A háromszázötven bányászzenészt, mazsorettet, valamint a több száz főnyi városlakót Szitka Péter, Kazincbarcika Város Polgármestere köszöntötte, majd Rabi Ferenc, a Bánya és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnökének megnyitójával vette kezdetét a Bányász Fúvószenekarok és Mazsorett Együttesek 2008. évi találkozója.
Az összevont zenekari koncert műsorában klasszikus fúvószenekari művek szólaltak meg több, mint kétszáz bányászzenész hangszeréből kiváló bányászzenekari karmesterek vezényletével.
Ezt követően a város polgármestere és a BDSZ elnöke díszoklevél átadásával köszönte meg és ismerte el az együttesek részvételét. Az ünnepi megnyitó a Bányász himnusz eléneklésével ért véget.
Az esti gálaműsor programjában az együttesek harmincperces időkeretben mutatták be közös és önálló műsorukat. A késő estig tartó hangulatos műsort a szépszámú közönség kitartó jelenléte és szüntelen tapsa kísérte végig.
A találkozó másnapján - a hagyományok szerint- a résztvevő együttesek ellátogattak a környező bányászfalvakba és sikeres műsort adtak a nagyszámú közönségnek. A dorogi zenekar és mazsorett csoport Sajókazán, a tatabányai fúvósok és mazsorettek Vadnán, a sárisápi bányászzenekar és mazsorett csoport pedig Szuhakállóban vendégszerepelt. A szolnokiak ifjúsági zenekarát, mazsorett és zászlóforgató csoportját a találkozót megelőző péntek délután hallhatta és láthatta bánhorváti népes közönsége.
H-1068 Budapest, Városligeti fasor 46-48. - Telefon: (36-1) 322-1226 - Fax: (36-1) 342-1942
Bányász Fúvószenekarok és Mazsorett Együttesek
Országos Találkozója

Kazincbarcika, 2008. augusztus 30-31.
Bónis János
A résztvevő együtteseket és a megnyitó közönségét a város nevében Szitka Péter polgármester köszöntötte
A találkozót Rabi Ferenc a Bánya- és Energiaipari Dolgozók Szakszervezete elnöke nyitotta meg
A rendező szervezetek és a több, mint háromszáz bányászzenész és mazsorett, valamint Kazincbarcika és a környező bányásztelepülések résztvevő közönsége nevében ezúton is köszönetet mondunk azoknak a szervezeteknek, akik támogatásukkal lehetővé tették a találkozó megrendezését:

BAKONYI BÁNYÁSZ HAGYOMÁNYŐRZŐ ALAPÍTVÁNY  Ajka
BORSODCHEM Zrt.
Kazincbarcika
ÉSZAKDUNÁNTÚLI VÍZMŰ Zrt.  
Tatabánya
MAGYAR BÁNYÁSZATI és FÖLDTANI HIVATAL 
Budapest
MAGYARORSZÁGI BÁNYÁSZTELEPÜLÉSEK
ORSZÁGOS SZÖVETSÉGE  
Budapest
MAGYAR VILLAMOS MŰVEK Zrt.  
Budapest
MÁTRAI ERŐMŰ Zrt.  
Visonta
SYSTEM CONSULTING Rt.  
Budapest
VÉRTESI ERŐMŰ Zrt.  
Oroszlány                                                                  
Országos Bányász Kulturális
és Hagyományőrző Szövetség
Képek a 2008. évi találkozóról
 
Az összevont zenekarok műsora
 
 
Az oklevelek átadása
 
 
Az együttesek gála műsora
 
 
A sárisápi bányászzenekar
és mazsorett csoport
Szuhakállón szerepelt
 
A falu polgármestere köszönti a vendégeket
 
Pillanatképek a találkozóról...
 
 
Az együttesek felvonulása
 
 
A megnyitó ünnepség
 
 
A közönség